Címzetes oktatók

Dr. Ferencz Orsolya Ildikó - Címzetes egyetemi tanár

Dr. Ferencz Orsolya Ildikó tudományos főmunkatárs, űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. 1993-ban a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán diplomázott villamosmérnökként. 1996-ban doktori címet, 2000-ben pedig PhD-fokozatot szerzett a műszaki egyetemen. 1996 óta dolgozik az ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézetében, korábban tudományos munkatársként, jelenleg tudományos főmunkatársként. Emellett tagja a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének, kutatási témái közé tartozik többek között a magnetoszféra és az égitestek elektromágneses környezetének vizsgálata, illetve az űridőjárás.

 

Győri Gyula - Címzetes egyetemi docens

Győri Gyula az Innovációs és Technológiai Minisztérium légügyi főigazgatója, miniszteri főtanácsadója. Szervezőmérnöki és légiforgalmi logisztikai diplomával, továbbá kereskedelmi és légitársasági pilóta jogosítvánnyal rendelkezik. 2002 és 2006 között a debreceni repülőtér fejlesztéséért és működtetéséért felelős tanácsnoka, 2002-től 2011-ig a tulajdonosi bizottság elnöke volt. 2011-től a Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi elnökhelyettese, 2012-től az elnöke volt.

 

Sallai István Miklós - Címzetes egyetemi docens

 Sallai István Miklós 1980-ban mezőgazdasági gépész üzemmérnökként végzett Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola Mezőgazdasági Gépészeti Karán. 1983-ban megszerezte az ATPL (A) közforgalmi jogosítást. A Malévnél elsőtisztként, majd kapitányként dolgozott, ezt követően a Farnair-nél (ASL Aviation Group) volt kapitány 2016-ig. Jelenleg a CAVOK Aviation Training Ltd.-nél, valamint a PHARMAFLIGHT Zrt.-nél instruktor.

 

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 10. 17. 10:54