Dr. Menyhárt József
Dr. Menyhárt József tanszékvezető, egyetemi docens, a járműmérnöki szak felelőse, gépészmérnök (MSc) Debreceni Egyetem, létesítménymérnök (MSc) Debreceni Egyetem, lean szakmérnök Debreceni Egyetem, katonai műszaki tudományok (PhD) Óbudai Egyetem.
Több éves ipari mérnöki gyakorlat: NI Hungary Kft., FAG Magyarország Ipari Kft. (Schäffler Group), EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ, Medikai Innováció Kft.
Fő kutatási területei az autonóm elektromos hajtású járművek energiamenedzsmentjének és a járművek üzemeltetésének optimalizálása mesterséges intelligencia segítésével, karbantartási és termelő rendszerek optimalizálása.
Dr. Palkovics László
Prof. Dr. Palkovics László, gépészmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán szerzett mérnök diplomát. 1995-ben lett a Knorr-Bremse német fékrendszereket gyártó cég magyarországi leányvállalatának kutatás-fejlesztési intézetének elektronikus rendszerekkel foglalkozó fejlesztési igazgatója. 2001 és 2003 között az európai elektronikai fejlesztés igazgatója volt Németországban, majd 2003-ban európai kutatási és rendszerfejlesztési igazgatóvá nevezték ki. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárépítési döntése után 2009-ben a Kecskeméti Főiskola stratégia rektorhelyettesévé választották, ahol feladatai közé tartozott a járműmérnök-képzés akkreditációjának megszervezése, az új Járműtechnológiai Tanszék felépítése, valamint a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karával közösen egységesített tananyagfejlesztés végrehajtása.
1993-ban védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1998-ban az MTA doktori értekezését. 2000-ben habilitált. 2007-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia műszaki osztályának levelező, 2013-ban rendes tagjává. Kutatási területei a gépjárművek dinamikája és stabilitása, a szabályozott gépjárműrendszerek, az intelligens jármű- és útrendszerek, ill. az alkalmazott szabályozáselmélet. Jelentős iskolateremtő, számos fiatal doktorjelölt témavezetője, szakmai pályafutásának elindítója.
Dr. Tiba Zsolt
Dr. habil. Tiba Zsolt főiskolai tanár, a repülőmérnöki szak felelőse, gépészmérnök (MSc) Nehézipari Műszaki Egyetem, Géptervező szak, műszaki tudományok (PhD) Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Növénytermesztési és kertészeti tudományok (habilitáció) Debreceni Egyetem.
Több éves ipari mérnöki gyakorlat: DEFÉM Kft. Debrecen, Walterscheid GmbH, Németország.
Fő kutatási területei a hajtásláncok dinamikai vizsgálata, hajtáslánc optimalizáció, gépjárműszerkezetek konstrukciós elemzése.
2022 óta PPL szakszolgálati engedéllyel rendelkezik.
Prof. Dr. Husi Géza
Prof. Dr. Husi Géza Harsányi István-díjas magyar gépészmérnök, számítógépes tervezőmérnök, mechatronikai mérnök, egyetemi tanár. Egy cikluson keresztül a Magyar Tudományos Akadémia VI. Műszaki Tudományok Elektrotechnikai Tudományos Bizottság tagja volt. Kutatási területe a mechatronika, és a robottechnika, ipari robotok. 2008-tól 2020-ig a Debreceni Egyetem Műszaki Kar, Mechatronikai (korábban Villamosmérnöki és Mechatronikai) tanszék vezetője, a debreceni mechatronikai mérnök szak alapítója.
Egyetemi tanulmányait a Nehézipari Műszaki Egyetemen végezte termelési rendszerek szakon. 1987-től a General Electric hajdúböszörményi Vákuumtechnikai alkatrész és gépgyárában dolgozott mint információs rendszer fejlesztő. 1989-től a Debreceni Egyetem Műszaki Kar szervezés tanszékén tanársegédként, 1996-tól adjunktusként informatikát és termelésmenedzsment tantárgyakat oktatott. Közben a Miskolci Egyetemen számítógépes tervező szakmérnöki oklevelet kapott 1994-ben.
2006-ban PhD tudományos fokozatot szerzett katonai műszaki tudományok területén a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. 2009-ben a vezetésével újjászerveződött Debreceni Egyetem Műszaki Kar, Villamosmérnöki és Mechatronikai tanszék. Mechatronikai mérnök alapszakot, mesterszakot létesített munkatársaival Debrecenben magyar és angol nyelven.
2012-ben Informatika Tudományokból a habilitált a Debreceni Egyetemen.
2017-ben megalapította Debrecenben a Hivatásos Repülőgép-vezetői angol nyelvű alapszakot valamint a magyar nyelvű Légijármű üzemeltető szakirányú továbbképzési szakot.
2009-től az Erciyes University Törökország vendégprofesszora, 2010-től a Nagyváradi Egyetem vendégoktatója.
2020. -2024 között az általa alapított Légi- és Közúti Járművek tanszék vezetője. Munkatársaival beindította a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Járműmérnök képzését.
2020. júliusától a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánjává nevezték ki.
Fő kutatási területe a mechatronika, az ipari robotok, járműgyártás, a sorozatban gyártott termékekek minőségirányítása. Kutatásai során részt vett a General Electric részére fejlesztett spirál minősítő rendszer tervezésében és kivitelezésében, valamint a új minőségmódszereket dolgozott ki közfeladatokat ellátó szervezetek részére.
Több mint háromszáz tudományos közlemény szerzője vagy társszerzője, ebből 25 könyv/monográfia/könyvfejezet. Járműipari szabadalom társ-feltalálója. Munkáit elsősorban magyar és angol nyelven adja közre.
Dr. Szemes Péter Tamás
Dr. Szemes Péter Tamás egyetemi docens, gépészmérnök (MSc) BME, PhD fokozatát robotikából védte meg a Tokió Egyetem Ipari Tudományok Intézetében. Több éves ipari mérnöki gyakorlat: Feltaláló és Kutató Központ műszaki igazgatója, majd főmérnöke.
Fő kutatási területei: Robotika (Intelligens tér), viselkedési szokások felismerése, valamint mobil robot szabályozás az Intelligens Térben. Mester eszköz fejlesztése telemanipulációs alkalmazásokhoz mikro és nano mérettartományban.
Kertész József
Kertész József mestertanár, gépjárműtechnikai gépészmérnök (BSc) Debreceni Egyetem, műszaki fejlesztőmérnök (MSc) Szent István Egyetem.
Több éves szakmai és gyakorlati tapasztalatát a tehergépjármű-diagnosztika és karbantartás, teher- és személygépjármű műszaki hibafeltárás, kárelemzés, jármű meghibásodások és következményeinek vizsgálata területén szerezte
Erdei Timotei István
Erdei Timotei István tanársegéd, mechatronika mérnök (BSc), okleveles mechatronikai mérnök (MSc), lean mérnök, minőségirányítási szakmérnök, Informatika Doktori Iskola PhD tanulmányok ipari robotika területén.
Több éves gyakorlat tanszéki mérnökként, kutatások-fejlesztések és innovációs megoldások alkalmazása (innovátor) a Debreceni Egyetemen.
Fő kutatási területei: Kiber-fizikai rendszerek, Augmented Reality, Virtual Reality, A.I./mesterséges intelligencia, önvezető-autonom járművek (AGV), Képfeldolgozás, Ipari robottechnika, 3D nyomtatók/CNC tervezés és kivitelezés, ipari robot szimulációk, gyártósorok optimalizációja, PLC programozás, PCB tervezés, automatizált ipari műszaki rendszerek, ROS Os - Linux operációs rendszerek.
Telepóczki Zoltán
Telepóczki Zoltán mesteroktató, gépészmérnök (MSc) Budapesti Műszaki Egyetem, Járműgépész szak, repülőgépész ágazat.
Közel húsz éves repülőgép és gázturbinás hajtómű üzemeltetői tapasztalat: Malév, Aeroplex of Central Europe (Magyarország), Lufthansa Technik (Németország), Eurofly és Meridina Maintenance (Olaszország), ipari minőségbiztosítási gyakorlat: Diehl Aircabin Kft.
Vanger Sándor
Vizi Tibor
Vizi Tibor tanszéki mérnök, Okleveles gépészmérnök (Miskolci Egyetem), Mérnöktanár (Debreceni Egyetem), Közoktatási vezető szakvizsga (Budapesti Műszaki Egyetem).
Műszaki oktatási tapasztalatokat gyűjtött közoktatásban, felnőttképzésben, vállalati oktatás területén. Képzési programok fejlesztése, tananyagok és oktatási eszközök készítése révén több csapatban dolgozott a képzések gyakorlati feltételeit erősítendő.
Ipari tapasztalatait az NI Hungary Kft-nél, a Vitesco Technologies Hungary Kft-nél, a BMW Manufacturing Hungary Kft-nél kamatoztatta illetve fejlesztette tovább.
Csomor Éva
Csomor Éva mesteroktató, BSc HR menedzsment, BSc közgazdazdász valamint MSc szociológia és közgazdaságtan területeken szerzett diplomát, emellett szakirányú továbbképzés keretén belül coachingot és szervezetfejlesztést tanult.
Több mint 20 év szakmai tapasztalattal rendelkezik, amelyet elsősorban HR, képzés-fejlesztés, vezetés és tanácsadás területén szerzett multinacionális környezetben. Dolgozott Magyarországon, Törökországban, Dél-Afrikában és az Egyesült Arab Emírségekben, különböző vezetői és szakértői pozíciókban.
Kiemelt projektek: Formula Student csapat – Mentor program, Felnőttképzés – FAM oktatás, Járműlabor - Kompetenciafejlesztés
Abdullah Masuk
Masuk Abdullah mechatronikai mérnök és volt kadétpilóta, aki mechatronikai rendszerekre és repülési tanulmányokra szakosodott, jelenleg a Műszaki Kar stratégiai mérnöki és fenntarthatósági vezetői PgD-programjában vesz részt.
Elsődleges kutatási területei közé tartozik a repülőgép-technológia, a repülés, a radar-antenna tervezés, a műszaki termék- és folyamatmenedzsment, a fenntarthatóság és a vezetés.
Tóth Imre Miklós
Kökényesi Ferenc
Kovács Erik
Pesti Róbert
Pesti Róbert okleveles gépészmérnök (1985 BME Közlekedésmérnöki Kar, autógépész), mesteroktató.
39 év ipari gyakorlat, autóbusz tervezés, szilárdsági vizsgálat, kísérleti és gyártási tapasztalat.
IKARUS RT., autóbusz vázszerkezet tervezés, ajánlati dokumentáció készítés, vázszerkezet szilárdsági ellenőrzése.
NABI Kft., autóbusz vázszerkezet tervezés, javítások, tesztek műszaki támogatása, kompozit alkatrészekhez ősminta tervezés, CNC programozás, kompozit autóbusz gyártás műszaki támogatása.
evopro BUS Kft., kompozit autóbusz vázszerkezet tervezés, gyártás műszaki támogatása, beépülő gépészet tervezése.
Inter Traction Electrics Kft., Mercedes alvázra felépítmény tervezés, gyártás műszaki támogatása, üzemanyagcellás hibrid autóbusz vázszerkezet és gépészet tervezése.
Másodállásban, kompozit alkatrészekhez ősminta tervezés, szerszám tervezés, CNC programozás, marás, vákuumformázó szerszámok tervezése, gyártása, sablonok tervezése, gyártása, egyéb tervezési feladatok.
Kozák Péter
Kozák Péter okleveles gépészmérnök (BME Közlekedésmérnöki Kar, autógépész), formatervezési szakmérnök (BME), mesteroktató.
Több, mint harminc éves ipari gyakorlata során autóbusz alvázak (Csepel Autógyár), önhordó autóbuszok (IKARUS Rt.) és autóbusz felépítmények (IKARUS Egyedi Kft., Inter Traction Electrics Kft.), valamint tüzelőanyagcellás hibrid autóbusz (Inter Traction Electrics Kft.) tervezésével, ill. a tervező munka irányításával foglalkozott. Mikrovállalkozásként működő tervező irodát (Molitus Kft.) vezetett, ahol autóbusz felépítmény tervezésén és kivitelezésén túl egyéb járművek, erőgépek tervezésében is tapasztalatot szerzett.
Dr. Törökné Kiss Klára Ágnes
Törökné Kiss Klára a magyar és angol járműmérnöki BSc,MSc, a repülőmérnöki BSc és a légijármű-üzemeltető szakmérnöki szakok ügyvivő-szakértője.
Ványai Beáta